Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Puncstorta

2009.08.24

A legédesebb sütik egyike. Aki igazán édesszájú, szeretni fogja.

Puncstorta:

Először is az öntetet készítsük el, mert így kihűl mikorra kelleni fog.
Öntet: 25 dkg cukrot 2,5 dl vízben felforralunk, kis ideig forraljuk. Tűzről levéve cseppentünk bele piros ételfestéket, majd ízlés szerint adunk hozzá rumot vagy rumaromát. (pikáns legyen!)

A tésztához: 9 tojás, 18 dkg cukor, 20 dkg liszt, 1 ek étolaj, piros ételfesték.
A tojássárgát az 1/3-ad cukorral habosra keverjük, a fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. A sárgájához adjuk az olajat és egy lapátnyi habot és jól elkeverjük. Majd hozzátesszük az összes tojáshabot és az átszitált lisztet. Alaposan, de óvatosan, hogy a hab össze ne törjön, összekeverjük a felvert tésztát. Ezt a mennyiséget én két tortakarikába osztottam el, melyek ráfértek a nagyméretű gáztepsire, így egyszerre sültek meg. 16 és 20 szeletes tortakarikába osztottam szét a masszát úgy, hogy a 20 szeletest középen elválasztottam sütőpapírral és a fele tésztához adtam egy pár csepp piros festéket.
Előmelegített 150-165 fokos sütőben kezdjük sütni, majd miután feljött a tészta, levesszük a hőfokot 150 foka alá picivel és úgy sütjük készre.
A sütőből kivéve meglisztezzük a tetejét és megfordítjuk a karikákat.

Cukormáz: Kb. 3 maréknyi átszitált porcukrot pár csepp citromlével és nagyon kevéske vízzel simára keverünk, teszünk bele pár csepp piros ételfestéket, hogy szép rózsaszín legyen. A máz akkor jó, ha nem folyik le túl gyorsan egy kanál hátuljáról, de nem is marad egy kupacban a tetején. Ez a máz jól zárható edényben a hűtőben sokáig eláll és a fánk tetejére is jó, de kerülhet éppen búrkiflire vagy croissant-ra is.

Amikor a tészta kihűlt a kisebb karikát félbe vágjuk lapjában és megkenjük melegített lekvárral. ( nem baj, ha picikét savanykás a lekvár )
Összeállítjuk a tölteléket a következőképp: a rózsaaszín és sárga piskótakarikát nagyobb kockákra vágjuk és leöntjük az öntettel. Jól összedolgozzuk, de azért ne nyomorgassuk agyon. Az egyik félbevágott, megkent lapot visszahelyezzük a saját méretének megfeleleő karikába. Mikor az összes szirupot felitta a piskóta, egyenletesen eloszlatjuk a lekvárral megkent piskótán, majd befedjük a másik piskótalappal. Tetejére tegyünk alufóliát vagy papírt és súlyozzuk le egy éjszakára a hűtőben. Én ezt egy egyenes fedővel oldottam meg és súlyként két tégla Ramat és egy fél literes dobozos tejszínt használtam....
Másnap a karikából óvatosan kiszedjük a tortát, lekenjük melegített lekvárral és rákenjük a cukormázat. Oldalát morzsával panírozzuk, tetejét tetszés szerint díszítjük.
Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

brn2bfly@gmail.com

(Barbi, 2013.01.24 12:45)

Milyen lekvárt használtál?

Egyes receptekben baracklekvár van, másokban eper...

Re: brn2bfly@gmail.com

(Lekvár, 2013.01.25 18:09)

Kedves Barbi!
Én a sütihez baracklekvárt használtam. inkább a savanykás a jobb, attól lesz pikáns. (szerintem)
Ildus

(Varga Tímea, 2012.07.02 17:49)

Köszönet a receptért!
A barátomnak sütöttem, mert ez a kedvence. A cukrászdában kaphatókkal nehéz felvenni a versenyt, de azt hiszem evvel siker lesz az asztal körül. A cukormáz a tetejére kifejezetten tetszett. Tényleg csak kicsi víz és néhány csepp citromlé kell. :) És végre az első tortabevonatom ami nem marad maszatos.. A csokibevonatok nem szoktak sikerülni. Még egyszer köszönet és további jó süti sütést!

válasz

(gyugyiildi, 2012.07.02 22:13)

Örülök, hogy sikerélmény érte. Ez a recept közel van az anno cukrászsuliban tanultakhoz. De ahány ház annyi szokás.
A csokibevonatok nálunk télapóból és húsvéti nyusziból szoktak inkább készülni, amit mikróban szoktam olvasztani, fél percenként megkeverve, akkor nem ég meg. Ha túl sűrű kevéske étolajjal szoktam hígítani.

Re: válasz

(Kilteh, 2012.09.29 10:07)

Szia!
Cukrásznak tanulok és szinte ugyanezt a receptet tanultam a gyakorlati helyemen is, annyi különbséggel csak, hogy a cukorszirupba teszünk egy citrom és narancs héját.. Már régóta keresgetem a hasonló recepteket de még sosem találtam olyat, nagyon megörültem a receptednek, főleg, mert én rózsaszín tejszínnel szoktam bevonni a tetejét fondán hiányában és nagyszerű ötletet adtál a cukormázzal.. Köszönöm! :-)